Mit és mennyit ér az életünk?

Vajon mindig mi vagyunk a "saját sorsunk" kovácsai?

Köztudott, hogy döntő fontosságú, milyen háttérből jöttünk. Akinek megadatott az inger-gazdag környezet --és bónuszként a szülők tudása is magas szintű, ami párosul az egyén  eredendő intelligenciájával; egy igaz ember személyiségével--, akkor már csak egy erre fogékony emberpalánta kell ahhoz, hogy irigylésre méltó, sikeres embert üdvözölhessünk.

A világ csodáira és működésére felnyitni a szemet, kiváltani az érdeklődést és azt fenn is tartani, nem kis feladat, és a művészetet még nem is érintettük ezzel. Ha mindezt a sok csodát már pici kora óta megtapasztalja  az egyén, természetességgel beépülve az élete részeseként, bizony hatalmas lépéselőnyben van azokkal szemben, akik az élet árnyoldalaival ismerkedtek meg, már az anyatejjel szívva azt magukba.

Nem kell nagyítóval keresni azokat a családokat, akik állandó anyagi gondokkal küszködnek, ahol a tudás iránti vágy felkeltése már rég nem szempont, a megélhetésért folytatott harc öröklődik, rossz vagy még rosszabb formában. Nincs csoda, nincsenek élmények, hacsak nem az óvodák, iskolák által biztosított különböző programokon, amelyeket ténylegesen soha nem tudhat magáénak, s amit nem szokás firtatni, hogy vajon miért...

Az esetleges kezdeti felvillanások lassan átmennek közönybe, egyre kevesebbszer tapasztalható a kitörés lendülete, értelmét veszti a szélmalomharc kilátástalansága, a kör lassan bezárul.

A társadalomban folytonosan voltak próbálkozások a hátrányos helyzet enyhítésére, de ezek a törekvések, csak látszatmegoldások voltak, mint balesetkor elsősegélynyújtás esetén: a beteg ne vérezzen el, aztán majd csak megoldódik minden.

Persze lehetne mondani a sok BLA, BLA, BLA szöveget, hogy … de vajon akkor is ezt mondanánk, ha szerepcsere történne, és mi magunk válnánk áldozattá?

A koldus és királyfi történetét rég belepte a por, de oly jó egy pillanatra átélni a szereplők átváltozását, követni sorsuk fonódását, fordulatait?

Persze olyan is előfordult már, hogy hiába minden földi jó, hiába a tudás, valami homokszemcse belekerül a gépezetbe és minden az ellenkező irányba tornyosult. Az is előfordulhat, hogy az élet sötétebb oldaláról jövő ember növi ki magát, és egy sikeres, elismert egyén lesz.

A ma gyermekei sokkal fogékonyabbak mindenre, hamarabb átlátják a lehetőségeket.

Akkor vajon miért van oly sok kudarcos ember? 

Vajon tényleg  el lehet hitetni velük,  hogy számukra természetes legyen a természetellenesség?

Van egy erő, amely ősidők óta létezik, mégpedig az önmagunkba vetett hit.

Az, hogy az én értékeim nem abban vannak, mint a másiknak, de ugyanolyan fontos értékek. Akinek pedig megadatott a kiváltságos helyzet több felelősséggel kellene fordulnia mások felé. El kellene jutni arra a szintre, hogy hatalommal, vagyonnal rendelkezni nem kiváltságos helyzet, hanem áldás, kegy az élettől, amit akár jóra is lehetne fordítani.                            

Van egy álmom…