Nagyon szegények voltak, és kemény hideg volt. Az anyának nem volt tüzelője, elfogyott az a fél mázsa fa is, amit a tüzép-ről húztak haza kiskocsival, s az utolsó darabokat is már rátette a tűzre a kiserdőben gyűjtögetett faágakból. A gyerekek lementek az udvarra futkározni, addig sem fáztak.

A kislányra a kabát alá a megkopott, de frissen mosva, még mindig csinos fehér köténykéjét adta az anya. A fiú, aki idősebb volt némileg a kislánynál átvette az irányítást:

- Hozzuk fel a pincéből a vödröket, tudok egy jó helyet!

A kislány követendő példának tartotta bátyját mindenben, beleértve ide a rosszaságot is, s most is kíváncsian várta mi fog következni. Sietősen lementek egy másik utcába, ahol a tüzép-hez vezető kocsiút haladt.

Az iszapszén furcsa egy találmány, bányászvárosok közelében szemétnek titulálják, de ezen a vidéken a szegény emberek nagy becsben tartották megfizethető ára miatt. Volt is elég dolga a fuvarosnak, volt amikor napjában többször is fordult az alaposan megtöltött rakománnyal. Ahogy a lovaskocsi zöttyent egyet, oldalt kicsordult az iszapszén/ mennyei hála legyen a rissz-rossz utakért/, s az út két oldala szinte ritmikus sorokban tele volt kisebb szénkupacokkal.

Ami másnak semmiséget jelentett, az a gyerekeknek egy világot! Csupasz kezükkel gyűjtögették a két vödörbe a szenet. Nem foglalkoztak vele, hogy piszkos lett a kezük, az hajtotta őket, hogy örömet okozhatnak anyjuknak. Egyszerre rándultak össze, mikor egy öreg néni haragosan rájuk kiáltott:

- Mentek innen azonnal! Ez az én területem! / Istenem az égbe, mivé lett az ember, ha már a szegényekben sincs együttérzés és összefogás./ 

A gyerekek, ha remegve is, fokozott tempóban, de folytatták a gyűjtést, s fél szemmel az öreg nénit figyelték, hogy szükség esetén elfuthassanak. A kis jótét lelkek nem tudták átlátni, hogy félig megtelt vödrökkel dehogy is tudtak volna elfutni. Ha morgolódva is, de távolságot tartott a néni.

Hazafele menet a kisfiú próbálta kímélni húgát a cipekedésben, ám ő is kiakarta venni a részét a munkában. Civakodás közben vette észre, hogy a lázas munka közepette kabátja kigombolódott és fehér köténykéje feketéllett a széntől. Nagyon megijedt, hogy most ki fog kapni, amiért nem vigyázott a ruhájára.

Dehogy kapott ki, dehogy kaptak szidást! Anyjuk tudta, ennél nagyobb ajándékot nem kaphatott a földön, minthogy ilyen gyermekei vannak! Azon az estén a melegség nemcsak a kályhában lobogott...