Juli férje nem tréfált.  Nap mint nap bement feleségéhez, hogy megtörje ellenállását és végképp betörje akaratát. Az a férfi  volt aki szeretett a nőkön uralkodni, és most veszélyben érezte az eddig felépített domináns szerepét. Egyre jobban ráérzett az uralkodás adta hatalom ízére, s egyre jobban kezdte élvezni a másik kiszolgáltatottságát, mely az ő döntésétől függött.                                                 

Juli még mindig nem akarta elhinni, hogy idáig jutottak, s egyfolytában azon kattogtak gondolatai, hogy milyen megoldást lehetne találni ami mindenki számára elfogadható. Aztán ahogy múltak a napok rádöbbent, hogy ez maga a valóság. A legjobban az fájt neki, hogy nem láthatta Tomikát, akit férje az anyjánál helyezett el. Mindenkinek azt híresztelte el, hogy fertőző betegséget kapott, amit valamennyien elfogadtak és természetesnek vették, hogy nem látják a gyógyulásig. Egyedül bizalmas barátnője sejtette csak az igazságot, de nem tehetett semmit, miután többször is sikertelenül próbálkozott Juli megkeresésével. Mikor napok teltek el ,hogy  férjén kívül  senkit nem látott, és segítség sem érkezett,  Juli  úgy érezte ereje kezdi elhagyni. Hiába próbálta az ajtót felfeszíteni, kudarcba fulladt minden erőfeszítése, az ablak szóba sem jöhetett a rácsok miatt, s hiába kiabált volna , senki nem lakott a közelükben, és egyébként is szégyellte az egész helyzetet.

Összeszedte minden energiáját, aztán  a fiáért már mindenre képesnek érezte magát. A cél érdekében tett mindent ami ezután következett.

 Mikor férje megjelent a szokásos időben kihívó mosollyal az ajkán fogadta, mint házasságuk kezdetén. A férfi a győztesek felsőbbrendűségét sugárzó önteltséggel nyugtázta a nő közeledését, s gőgjében nem vette észre a nő szemében megcsillant elszántságot.     

 - Még mindig el akarsz hagyni? Kérdezte önelégülten.

– Nem, bocsáss meg! Hangzott az alázatos válasz.

– Ezt már szeretem! Látom kezd megjönni az eszed! De ha át akarsz verni megjárod! Előlem nem menekülhetsz! 

- Nem is akarok. Hangzott a csendes válasz.

– Bizonyítsd be! Szólt a férj, miközben vad vágy tüze gyúlt szemében.

 – Engedj a fürdőbe mennem, hadd frissítsem fel magam.   Kérte az asszony. 

  – De ne várass sokáig!  Hangzott a türelmetlen válasz

 Juli remegve tusolta le a napok óta rátelepedett izzadtság és piszok keverékét. Majd lázasan keresni kezdte a szekrény felső polcán lévő gyógyszeres dobozát. Még fél éve írta egyik orvos barátjuk azt az erős nyugtatóport álmatlanság ellen, amit aztán végül is nem mert kipróbálni. Két port elrejtett köpenye zsebében, majd egy nagy sóhajtással belépett a szobába. Ahogy sejtette, férje már izgatottan várta.

 – Nagyon megszomjaztam! Töltenél egy italt? Kérlelte Juli rekedtes hangon.

 – Bármit, csak bizonyíts már! S azzal mindkettejüknek töltött az italból.

– Tudod, hogy jéggel szeretem! Mondta sokat sejtetően az asszony.

 - Persze a jég! Kapott észbe a férj, s eszébe jutott nászéjszakájuk jegekkel teli erotikus játéka. Amint a férj eltűnt a konyhába Juli reszkető kézzel beleöntötte mindkét nyugtatóport férje italába. Miután koccintottak, felhajtották mindketten ahogy mindig is szokták. A férj lassan, mint mikor a vad becserkészi zsákmányát, közelített felesége felé. Az asszony időt akart nyerni, s egy hirtelen mozdulattal az asztal mögé ugrott.

 – Játszani akarsz? Így még izgalmasabb! Azzal az asszony után vetette magát, aki erre helyet változtatott a kanapé irányába, s ahogy a férje követte, egy újabb szökkenéssel az ágy felé vette az irányt. A férfi egyre kevésbé méltányolta a kergetőzést, mert úgy érezte, hogy  számára érthetetlen okokból lelassulnak mozdulatai, s enyhe szédülés is kerülgette. Mikor az asszony alakja egyik pillanatról a másikra homályossá vált, belehasított a felismerés, hogy ez nem az italtól lehet. – Mit tettét te büdös k… Nem volt már módja befejezni a mondatot, mert eszméletlenül vágódott el az ágyon.                                                                                                                                                                          Juli miután meggyőződött arról, hogy férjét sikerült elaltatnia, villámgyorsan cselekedett. Fejben már mindent megtervezett, csak azon aggódott nehogy valamit elfelejtsen. Az iratok, a pénz elrakása után, amit még évekkel ezelőtt gyűjtögetett, hátra volt még a legszükségesebb holmik elrakása kisfia és a maga számára , és persze fontos volt az öltözködés megválasztása, nehogy anyósa gyanút fogjon. A gyógyszerek és piperedolgok a nagy sietségben majdnem elmaradtak, de mikor úgy érezte minden megvan,  még utoljára gyorsan eltette Tomika kedvenc játékát, aztán egy utolsó pillantást vetett a házra amely az otthona volt, ám ahol soha nem érezte magát igazán boldognak. És már  rohant az autóhoz amit még férjétől kapott, hogy tudja Tomikát orvoshoz vinni vagy ahova kell, s bár  legszívesebben itt hagyta volna, de szüksége volt rá a terve végrehajtásához.                                           

Az előkelő polgári ház udvarán kint játszott Tomika és mikor meglátta édesanyját boldogan szaladt elé: - Csakhogy itt vagy anya! Szorította kis kezét anyja nyaka köré. – Már úgy vártalak!                          - Most már itt vagyok  Bogaram, és mindjárt megyünk is.       

   – Hova ilyen sietősen? Sándor nem is említette, hogy már meggyógyultál!  Hallotta meg anyósa  rideg, távolságtartó hangját.

 – Ne tessék nyugtalankodni Anyuka, Sándornak egy kis dolga akadt, majd otthon találkozunk, addig mi bevásárolunk a fiammal úgyis régen voltunk már együtt.    - Köszönj el a mamától Tomika!                   Juli alig tudta leplezni izgatottságát, s csak akkor könnyebbült meg , mikor már az autóból intettek búcsút anyósának. Tudta, hogy akkor sem helyes ilyen dolgot tenni egy nagymamával, ha nem éppen gyermek centrikus egyén, de mást nem tudott tenni jelenlegi helyzetében. Majd ha időt nyer kitalálja a megoldást. Mikor rátértek az autópályára, s közben hallgatta fia csacsogását kezdett kissé megnyugodni.

 Mikor kisfiát elnyomta az álom, újra rendszerezte gondolatait. Kiszámolta, hogyha minden jól megy, férje reggelig aludni fog,  s mikor rájön, hogy valójában mi történt,  már rég messze járnak, egyébként meg az Isten  irgalmazzon nekik  haragjától. El kell rejtőzniük míg a kedélyek lecsillapodnak. Megpróbált a férje fejével gondolkodni, s az ellenkezőjét cselekedni. Ezért haladt az autópályán, s onnan lekanyarodva egy kisváros felé vette az irányt ahol tudta, hogy egy régi intézeti társának autóműhelye van.                

 Nem vette észre, hogy diszkrét távolságból követi egy autó.

Parkolás után a műhelyben rögtön megpillantotta régen látott társát, s örömmel üdvözölték egymást. Pár formális kérdésfeltevés után nem kertelt, rögtön a tárgyra tért:

- Ferkó! Bajban vagyok magánéletileg, majd egyszer elmesélem! Most nincs sok időm, itt hagyhatom-e a kocsimat, s tudsz- e helyette másikat kölcsönözni?       

  Ferkóval  ifjúként  jól ismerték egymás gondolatait, sokat segítettek egymásnak, s barátságuk megmaradt felnőtt korukig, egészen pontosan Juli férjhez menéséig.  Akkor férje   megtiltotta még az intézet említését is. Juli ennek ellenére tájékozódott régi társairól, amit persze a férjének sosem említett, s így tudta már jó ideje Ferkóról is,  hogy mi történt vele.  Ferkó csak annyit mondott: _ Csodálom, hogy eddig bírtad! – Gyere mutatom a kocsit, ha megfelel.  Miután megegyeztek, a régi barát beinvitálta egy kávéra Julit, és az időközben felébredt kisfiát sütire. Felesége szívesen látta volna őket akár éjszakára is, de Juli nem merte megkockáztatni. Mikor a feleség hátrament a kertbe egy kis friss gyümölcsért, sápadt arccal tért vissza.

 – Juli egy férfi az imént érdeklődött egy kisgyerekes anyukáról! Juli azonnal felpattant ölbe kapva a gyereket,s kérlelve nézett Ferkóra, aki azonnal ment felderíteni a terepet. Hamarosan visszajött, és már kísérte is őket a felajánlott autóhoz. Juli hihetetlen gyorsasággal hajtott el. 

 Ám időközben  az autópályán tisztes távolról felbukkant újra az az  autó, amely útvonala megegyezett Juliékéval.