Az asszony döntött, azonnal, visszavonhatatlanul. Akkor, és ott nem is sejtette milyen árat kell fizetnie érte. Csak azt érezte eljött az ő ideje. Ilyen szenvedélyt nem élt még át, pedig nem volt már fiatalnak mondható.A múlt összes vágya sűrűsödött össze egyetlen véget nem érő öleléssé. Sem teste, sem lelke nem jelezte, hogy lelkiismeretfurdalásának kellene lennie ezért a lopott óráért.

"Az élet akkor kárpótol majd, amikor nem számítasz rá", visszhangoztak barátnője szavai.Mindez igazolódni látszott mikor már lemondott mindenről; belefásult a válás utáni kilátástalan ürességbe, a mindennapok malomkerék őrlődésébe, az anyjával vívott értelmetlen csatákba. Magától értetődő volt, hogy válás után az anyjához költözik. Azon kevés nőkhöz tartozott, akiket nem érdekelt a pénz, a hatalom. Járta a maga útját.

Csak arra nem számított mennyire megváltozik az anyjával való viszonya. Szívesen törődött vele, segített betegsége elviselésében, amely a szövődmények következtében oly kiszolgáltatottá tették. Ahogy múlt az idő, egyre fojtogatóbbá vált számára az anyja örökös aggodalmaskodása a sorozatosan kudarcba fulladó párkapcsolatai miatt. Többek között ezért is nem szólt, hogy később megy haza, ráér magyarázkodni majd otthon, nehogy illúziókba temetkezzen újból az anyja, s kezdődjön minden elölről.Az örök vesztes biztos nyugalmával fogadta el, a többi nő által bálványozott kollégája vacsorameghívását.

Aztán az egész olyan volt, mint egy álom. Ilyenről csak a könyvekben olvasott eddig,s újra hallani vélte a férfi hangját: hogy már régóta figyeli, s egyre jobban elvarázsolta őszinte, tiszta természetességgel átszőtt személyisége, öntudatlan szexuális kisugárzása.

Biztos a sok önként, magát tálcán felkínáló felszínes nő után egyre jobban vágyhatott a "tisztaság" után…Bár már hazafele tartott még mindig nem akarta elhinni, hogy mindez vele történt meg. Az utcájukba való bekanyarodáskor is arcán ült az a mosoly, amit úgy érezte soha nem kell letörölnie.  Aztán meghallotta a mentőautó szívet-tépő szirénázását. A baljós sejtelem akkor hasított belé, amikor a mentő a házuk előtt állt meg. Reflex-szerűen és villámgyorsan cselekedett, s rohant az emeletre, miközben nem értette, lábai, hogy vitték fel ilyen gyorsan az emeletre.   Tekintete már csak anyja búcsúpillantásával találkozott." A néni...." jött valahonnan egy hang, de a mondat többi része már nem hatolt el a tudatáig. Bénultan, értetlenül állt, s egyszerre minden elvesztette értelmét. Ami még alig egy órája varázsnak számított, mostanra bűnné aljasodott.

Ki mondja meg, mikor döntünk helyesen?!