Van valami az életben, ami befolyásolhatatlan, ugyanúgy elmúlik akár jó, akár rossz , nem számít ha szegénynek születtél vagy netán gazdagnak,hatalmad van vagy nincs, északon élsz vagy délen, nőnek vagy férfinak szólítanak…
Igen, az IDŐ! Végtelen, bár az ember megpróbálta keretek közé szorítani, s néha úgy tűnt sikerült is neki. Az idő kereke folyvást forog, zakatol megállíthatatlanul, mint a régmúltban hagyott gőzmozdony, amely előtt nincs akadály. Most sincs, pedig nagyon messzire kell tolatnia. Az idő szövevényes pókháló lepte pályáján kell megtalálnia a kezdetet. Ha Ariadné fonala segített kijutni a labirintusból Thészeusznak, az idő visszaforgatása is segít emlékezni. A fonal egyre erőteljesebben tekeredik le a fogaskerekek vájta kíméletlen mélyedésekből, s épp csak annyira lassul, hogy felsejlődhessen a múlt. Úgy zúdulnak az emlékek, mint tavaszi zajláskor a jég alá szorult folyó, s hömpölyög feltartóztathatatlanul :
- És az asszony az idő ködfátyolán át elkezdett emlékezni…
A férfi csak nézte állhatatosan a nőt, hihetetlen nagy szemekkel, s egyre többen figyeltek fel a teremben erre az igéző, átható, szemrebbenés nélküli tekintetre, hiszen akinek az üzenet szólt, egy sokak által ismert vállalkozó felesége volt. Halk, pletykaéhes morajlás vette kezdetét. Természetesen, mint oly gyakran az életben, mindig az érintett fél veszi észre utoljára a felé irányuló jeleket. Most sem volt ez másként. Az asszony jegyzeteit rendezgetve tűnődött, hogy nem felejtett-e el valamit vásárláskor, megkönnyebbülten pipálta ki gondolatban az elvégzett feladatokat. Nyugodtan dőlt hátra, tudván, hogy kisfia békésen játszik a homokozóban felnőtt felügyelet mellett. Jónak ígérkezett a családosok részére is kiterjedő sportos hétvégi program. Juli már nagyon várta, hogy kimozdulhassanak otthonról, s mikor már majdnem sikerült ellazulnia, hirtelen, mintha áramütés érte volna. Tekintete összekapcsolódott a fiatal férfiéval, s úgy elmerült benne, hogy nem is volt módja onnan szabadulni többé. Nem értette mi történik vele. Csak azt érezte, valami semmihez nem fogható dolog kezdődött, és nem lehet tudni mi lesz a folytatás. Valami láthatatlan erő űzte, hajtotta az ismeretlen fiú felé, akit eddig soha nem látott. Mint akit megigéztek, indult a fiú után, s nem volt ura akaratának. Az esze tiltakozott, de a szíve repítette. Tudta, hogy elveszett. Szavak nélkül is értették a másikat, mintha már az idők kezdetétől ismerték volna egymást. Mikor visszaértek a terembe a sutyorgás abbamaradt. Aztán belépett a férj, s minden szem rászegeződött.
És kitört a botrány! A csámcsogók élvezték, hogy végre történik valami, s adták egymás alá a lovat. – Bezzeg a készbe jó volt beleülni! A legújabb autó ellen sem tiltakozott! Ezzel hálálja meg a férjének! De bánatukra a „cirkusz”nem a plénum előtt folytatódott. A szobájukban távol mindenkitől, a férj aki nagyon jól informált volt a történtekről, ultimátumot adott:
- Vagy azonnal csomagolunk, és elfelejtjük a történteket, vagy elmész azzal a ficsúrral, de a gyerek velem marad. Az ügyvédeim gondoskodnak, hogy még csak ne is látogathasd!
Ó Anna Karenina! Milyen erő vett rá, hogy elhagyd gyermeked! Juli tudta, hogy erre képtelen lenne, de arra is, hogy maradjon és mindent elfelejtve tovább folytassa életét. Időre volt szüksége. Halántéka együtt lüktetett szívével. Aztán döntött: - Menjünk! Férje haverjai védőbástyaként fogták körül, s módja sem volt a fiútól akár csak elköszönni. Az ismerősök is mind a férjnek szurkoltak , esélyük sem volt semmire. Julinak végső kétségbeesésében egy mentőötlete támadt. Indulás előtt bement a mosdóba, s ott a rúzsával a tükörre írta telefonszámát és egy időpontot, aztán a sorsra bízta, hogy az érintett félhez eljusson. Az autóból még próbált jelet küldeni, de nem volt róla meggyőződve, hogy sikerült is. Aztán elrobogtak sokféle találgatást hagyva maguk után.
Az út hazáig rosszabb volt minden vesszőfutásnál, pedig hangos szó nem esett többé. Tomika az autó egyenletes morajától és ringásától elaludt anyja ölében, majd megérkezésük után ágyacskájában folytatta öntudatlan, édes álmát. A szülők némán, automatikusan végezték az esti teendőket, s mikor a férj bement a hálóba, Juli hosszan tevékenykedett a fürdőszobában, remélve, hogy mire beér , férje már aludni fog. Tévedett. A férfi még mindig az események hatása alatt volt, s agyában egyre visszhangoztak a haverok hergelő szavai. – Mutasd meg ki az úr a háznál! Ki viseli a nadrágot! Te vagy a férfi! Adj neki!
Amikor meghallotta felesége hálóruhájának halk suhogását, s megérezte a testéből áradó ismert melegséget, iszonyatos vágy öntötte el. Egy mindent elsöprő öleléssel próbálta semmissé tenni az egész őrült napot. De már nem talált viszonzásra, az asszony teste megfeszült, s nem tudott feloldódni férje ölelésében. Ettől a félreérthetetlen ellenállástól a férfiben elemi erővel tört fel a férj jogának ősidők óta berögződött érvényesítési akarata. Juli küzdött ameddig bírt, aztán feladta. Miután a férfi kielégítette vágyait, semmi sem tartotta vissza az önfeledésbe zuhanó álomtól.
Az asszony szűnni nem akaró csobogással folyatta magára a vizet, s könnyei összeolvadtak a zuhanyrózsából permetező langyos vízzel, s lassan összegörnyedve kuporodott le a zuhanyzó lapjára. Testét hangtalanul rázta a zokogás. Nem érezte a csempék fagyosságot árasztó hidegét, csak azt, hogy valami végérvényesen elmúlt.
Mikor összeszedte magát, halkan bement gyermeke mellé lefeküdni, s zaklatott gondolatain át is hallotta a hálóból kiszűrődő elégedett hortyogását annak az embernek, akit többé már nem tudott tisztelni.
