Az éjszaka fájó emléke még élénken élt az asszony minden porcikájában. Az éjjel lassan telt, sokat gondolkodott, s a vívódások közben megfogalmazódott elhatározása egyre erőteljesebb lett. Bármennyire furcsának is tűnt számára, egy pillanatra sem tudott elfelejtkezni a fiúról, folyton látta a szemét maga előtt, az egész lényét átjárta valami ismeretlen érzés, s ennek átadva magát lepte meg az addig oly elérhetetlen tűnő álom.

Mire felébredt férje már elment. A reggel józanságával is változatlanul úgy érezte, hogy képtelen továbbra együtt élni a férjével. Valahol mindig tudta az agya legmélyebb zugában, hogy valami nagyon nem stimmel kettejük kötött, de ezeket az érzéseket igyekezett elfojtani, főleg miután megszületett kisfia. Most minden elkendőzött probléma egyszerre tört a felszínre, s a mozaikok összerakása közben ráébredt, hogy tulajdonképpen ő a férjének egy kirakat feleségnek kellett, aki miatt a haverok mindig irigykedhetnek. Amikor állapotos lett a férje a gyereket sem akarta, nehogy osztozni kelljen rajta bárkivel is. Hirtelen lehullt a szeméről a hályog, úgy érezte csak kihasználták, s addig minden rendben volt amíg engedelmes feleségként viselkedett. Dolgozni sem engedte a férje, pedig nagyon vágyott rá, hogy kiteljesedhessen a szakmájában.

Azért valamit nem bánt a házasságából, Tomikát! Nélküle már biztos előbb feladja az egészet. Mintha a kisgyerek érezte volna, hogy jól kell viselkednie ebbe a törékeny kapcsolatba amelybe született. A férje lassan kezdte elfogadni fiát és egyre büszkébben feszített az apai szerepben, főleg mikor csodájára jártak a barátai a kicsinek, hogy pici babaként az egész éjszakát átaludta. Meg is jegyezték gyakran a barátnői irigységgel a hangjukban:

 - Persze neked könnyű, te nem tudod mi az fent lenni egész éjszaka! Beleültél a készbe, nem kellett semmiért megküzdened! És még ezekhez oly hasonló dolgokat vágtak a fejéhez, s élvezték zavarát. Pedig ha tudták volna mennyire fájtak igazságtalan szavaik. Tudta ő , hogy mi a nélkülözés, hisz hányatott élete volt ifjúkorában, és értékelte is volna jelenlegi helyzetét, ha nincs örökösen szemére vetve a múltja.  Szeretett volna közös döntéseket hozni, dolgozni, színházba járni, egy könyvről vitatkozni, sokat nevetni az élet adta humoros helyzeteken és még ki tudja mi mindent. Mikor jött ez a hétvégi lehetőség a különböző programokkal, addig győzködte férjét, míg beleegyezett. Álmában sem gondolta, hogy ez lesz belőle.    

 De vissza kellett terelni gondolatait a jelenbe. Miután megreggeliztek, játszottak egyet, amitől Juli mindig elvarázsolódott, s úgy érezte soha nem tud betelni fiával. Aztán elindultak legbizalmasabb barátnőjéhez, akinek szintén volt egy hasonló korú kislánya. A két gyerek nagyon ragaszkodott egymáshoz és mindig örömteli volt a találkozás. Az anyukák még szüléskor ismerkedtek össze, együtt voltak várandósak, s megmaradt a barátság.

Igyekeznie kellett, mert közelgett az időpont amit a tükörre írt és egyedül akart lenni a döntés meghozatalában. Barátnője megértően az útjára engedte, s Juli még látta integető mozdulatait az ablakból, aztán sietve befordult a sarkon. Már a bejárati ajtót nyitotta mikor meghallotta az emeleten a telefoncsörgést. Rohant ahogy a lába bírta, de ereiben hirtelen megfagyott a vér, mikor meghallotta férje hangját:

 - A feleségem az ön számára nem létezik és ha ez nem elég érthető, segíthetek a megértésben máshogy is! Aztán letette a kagylót és pillantása felesége dermedt tekintetébe ütközött.

– Azt hitted átvághatsz! Üvöltötte, majd egy hirtelen mozdulattal berántotta a szobába az asszonyt, s egy hatalmas pofonnal a padlóra penderítette. Juli a váratlan ütéstől félig ájultan nézett fölé hajoló férjére, s nem értette mi történik. Aztán a tagolt, suttogó hang lassan elért az agyáig:

- SENKI NEM PACKÁZHAT VELEM! TE KÜLÖNÖSEN NEM! EZT A NAPOT EGY ÉLETRE MEGEMLEGETED! ELVESZEM A KEDVED A SZAJHÁLKODÁSTÓL!                                                                                  

Azzal felállt, egy mozdulattal elvágta a telefonzsinórt, majd az ajtóból visszaszólt:

 - Ha majd megjön az eszed tárgyalunk, addig itt maradsz!    Aztán kulcsra fordította az ajtót és csak egyre távolodó léptei árulkodtak arról, hogy elment.                                                                   

Juli hiába nyitotta kiáltásra ajkát, nem jött ki hang a torkából. Súlyos teherként hullt vissza rá a csend.