Julinak a fia elválása után, Mirkótól való elválás jelentette a másik nagy megpróbáltatást, de tartotta magát egészen addig, amíg a vonat zakatolása egyre messzebbre nem röpítette boldogsága színhelyétől…                                                                                                    

Első útja Ferkóékhoz vezetett, meg akarta köszönni nekik az akkori segítséget. Döbbenten hallgatta végig az eseményeket, s ekkor ébredt rá milyen veszélytől szabadultak meg, amikor titokban hagyták el a szállodát. Ferkó szerencsére azóta rendbe jött, csak feleségében maradt meg az állandó szorongás, aki kérte Julit, hogy ne haragudjon rá amiért elárulta a bűnözőknek, hogy hol szállt meg, de más választása nem maradt. Juli dehogy is haragudott rá, inkább saját magára, amiért bajba sodorta legjobb intézeti barátját és családját. Tudta, hogy férje egyre aljasabbá vált, de azt, hogy ilyesmikre képes még róla sem feltételezte.                         

Aztán elérkezett a tárgyalás napja, ahol Juli azt viselte el a legnehezebben, ahogy anyósa viselkedett irányában. Elmondta mindenféle gyilkosnak, hogy miatta halt meg a fia, s megfenyegette, hogy elperli tőle az unokáját, ha addig él is. A tárgyalás viszonylag simán lezajlott, miután felolvasták a végrendeletet, Juli megtudta, hogy a házat, a takarékbetétet és a két autót a fiával közösen örökölték, a balatoni nyaralót pedig férje édesanyja.                  

A tárgyalás után is folytatta volna a mocskolódást anyósa, de Juli mikor szóhoz jutott csak annyit mondott:

-Önben egy fiát elvesző fájdalmakkal teli édesanyát látok és nem egy ellenséget. Nagyon sajnálom a történteket, ha kívánja, egyeztetés után láthatja az unokáját. Ég áldja!

Azzal sarkon fordult, s otthagyta meghökkent anyósát, aki nem értette, hogy változhatott meg ennyire a máskor mindig csendes, mások akaratának engedelmeskedő menye.           

Juli nem akarta a házukban tölteni az éjszakát, túlságosan fájóak voltak még az emlékek, de mindenképpen összeakart pakolni olyan holmikat amire szükségük volt. Mirkó édesanyja mindig igyekezett pótolni a hiányosságokat, amit Juli csak azért röstellt elfogadni, mivel tudta, hogy a saját szájuktól vonta meg a falatot. Mirkó és családja! Istenem, de nagy áldás ők nekem! Juli szívét melegség járta át ha csak rájuk gondolt. Már előre örült a találkozásnak és , hogy végre visszatörleszthet abból a sok jóból amit kapott. Mikor belépett a házba rossz érzés fogta el, amit igyekezett elnyomni és csak a pakolásra igyekezett koncentrálni. Ahogy végig ment a szobákon, tudatosult benne, hogy milyen sok luxus cikk vette őket körül úgy berendezésben, mint technikai eszközökben is. Férje mindig kínosan ügyelt arra, hogy minden új dologból nekik legyen az első. Juli mégsem volt boldog ebben a házban, mert hiába volt meg mindene, ha a legfontosabb hiányzott. Gondolataiban elmélyedve pakolgatott, mikor furcsa zajra lett figyelmes. Mintha fordult volna a kulcs a zárban, hosszasan fülelt, de miután csend volt a válasz gyorsabban látott neki a pakolásnak. Még sötétedés előtt a szállodában akart lenni, hogy kipihenhesse magát. Mikor készült bezárni a bőröndöt olyan érzése volt, mintha figyelné valaki, de gyorsan elhessegette ezt a képtelenséget. Megfordult, hogy átmenjen a másik szobába. Ebben a pillanatban szembetalálta magát férjével, s azt hitte megdermed ereiben a vér. Azt hitte káprázik a szeme és csak a túlfeszített idegeinek játéka az egész. És ekkor megszólalt Sándor , minden reményt szertefoszlatva maga körül, s  hangja rekedten vészjóslóan fonta körül Juli elméjét.

-Csakhogy végre hazataláltál! Elég sok időbe tellett! Nem mondhatod, hogy híján vagyok a türelemnek.

Juli a megrökönyödéstől alig tudott megszólalni:

-Miii eeez aaaz eeegész?

-Tényleg tudni akarod? Csapda ! A te csapdád Drágám amibe szépen belesétáltál!

-Miért kellett ehhez a halálodat költeni?

-Miért?? Szerinted különben hazajöttél volna?? Előbújtál volna a rejtekedből?? Te is tudod, hogy nem! Emlékszel? Adósom vagy egy erotikus éjszakával. Arról nem is beszélve, hogy engem senki nem hagyhat ott és verhet át! Én vakartalak össze az utcáról azt csinálok veled amit csak akarok! Épp eleget vártam erre a pillanatra! Most nincs semmi trükk!                         

Julinak semmi esélye sem volt a menekülésre. Férje egy gyors mozdulattal leteperte a földre  és megkötözte kezét, lábát.

-Így ni! Biztonsági intézkedés, nehogy átvágj mielőtt elszórakoznánk! Juli érezte, hogy nem holmi gyerekes bosszúról van szó, s tudta csak az idő húzásával lehet némi esélye a menekvésre amíg kitalál valamit. Bár erre kevés esélyt adott kilátástalan helyzetét érzékelve.

-Mit szándékozol tenni? kérdezte az esélytelenek bátorságával.

-Időben megtudsz mindent!

-Legalább magyarázd meg, hogy tudtad a hatóságot így becsapni?

-Könnyebben ment, mint gondolnád! Egy külföldi utazás a tengerre, egy pár ember megvesztegetése akik tanúsították a balesetet, egy ember aki elrejtett a hajó rakterében, megérkezéskor egy kis álruha, álszakáll. Soroljam még? A hatóságok munkáját már gyerekjáték volt kivárni. Ez a pillanat adott erőt, hogy elképzeltem, hogy itt állsz majd bénultan, mikor feltámadok halottaimból. Ez mindent megért!!                              

Miközben mindezeket mondta Julinak egyre közelebb hajolt az arcához, s egy hirtelen előkapott késsel kéjesen simogatta azt. Julinak minden idegszálára szüksége volt, hogy megőrizze hidegvérét, mert ismerte a férjét, tudta, hogy egy kis ideig még ezzel a taktikával távol tudja magától tartani.

-És anyukád? Őt sem sajnáltad, hogy kitetted annak a tudatnak, hogy elvesztette egyetlen fiát? Ez sem tartott vissza?

-Anyám egy arisztokrata, tudja szabályozni az érzelmeit, később majd mindenképpen kárpótolom.

-Sándor! Gondolj a kisfiunkra!

-Én gondolok, csak te nem gondoltál rá, amikor hátba támadtál! Nagyon fogja majd szeretni az új anyukáját!

-Hogy érted ezt?

-Úgy ahogy kell! A közös kis hancúrozásunk után meg kell, hogy öljelek! Mindezt olyan hidegvérrel mondta, mintha egy ebéd elkészítéséről volna szó. Juli kezdett megrémülni, mikor látta az elszántságot férje arcán.

-Nem teheted ezt a gyereked anyjával, te nem vagy ennyire aljas!!

-Nem kell a duma! Az árulókra halál vár és ez alól nincs kivétel, még ha az a gyerekem anyja is! Különben is eltettem már láb alól pár mocskos alakot. A te likvidálásod sem okoz gondot.

-Akkor ölj meg most, ne várj tovább!! Juli agya lázasan kattogott, hogy kivel is élt eddig együtt.

-Csak lassan a testtel! Ennyi élvezet nekem is jár! Tudod adósom vagy és az adósságot törleszteni kell!

-Megtanulhattad volna mellettem! Elég régóta várok erre a pillanatra!

-Miért akarsz börtönbe kerülni?

-Börtönbe?? Én?? Nem emlékszel?? Én már halott vagyok és a halottakat nem szokták elítélni!! mondta sátáni kacaj kíséretében. Juli megborzongott és érezte, hogy férje beteg elméjét senki és semmi nem tudná befolyásolni, legkevésbé ő. De nem adta fel.

-Engem megölhetsz, de Tomikát soha nem fogod megtalálni!

-Az már gyerekjáték lesz az előzőekhez képest! Ne aggódj minden meg van tervezve lépésről lépésre. Volt időm, amíg végre méltóztattál megjelenni. Tudtam, hogy a végrendelet megteszi a hatását és idejössz. Úgy akartam veled leszámolni, hogy teljesen gyanútlan légy.

-Ennyire nem ismersz, hogy tudd rólam engem a pénzed soha nem érdekelt. Tomikának és magamnak is ruhákat szedtem össze és pár hasznos dolgot.

-A gyereknek meglesz mindene, miután halálod után az anyám lesz a gyámja. Nem fog nyomorúságban felnevelkedni az én fiam, csak mert az anyja úri kedve úgy tartja.

-Miért gyűlölsz ennyire?

-Mert megjátszottad a szerény, alázatos kislányt és kiderült, hogy kígyót melengettem a keblemen.

-Miért nem válunk el rendesen, mint mások? Nekem nem kell tőled semmi! Kérlek minden szépre ami volt köztünk engedj el! Tudod, hogy nekem a fiam mindent jelent!

-Hiába minden rafinéria! Már döntöttem és úgy is lesz! Ne húzzuk tovább ezt az értelmetlen beszélgetést, -meglátod milyen élvezetben lesz részed!

Juli a beszélgetésük alatt próbálta kilazítani a kötelet, de csak csekély mértékben sikerült.

-Csak addig légy türelemmel amíg idehozom az eszközeimet, mindjárt jövök. Értékelni fogod meglátod!                                                                                                                       

Az asszony tudta, hogy nem sok ideje van, megvárta míg férje léptei elhalkultak, aztán oldalra fordulva átgurult az összekötő ajtón át a gyerekszobába. Tudta, hogy a kisasztalon ott van Tomika ollója amivel barkácsolni szokott. Addig forgolódott míg sikerült felborítani a dobozt és magához venni az ollót és ha nem is állt a kezére, elkezdte nyiszitelni a kötelet ami szerencsére nem volt olyan vastag. Tudta, hogy az élete a tét.  Mikor meghallotta férje lépteit a lépcsőn, már a lábáról vágta le a kötelet. Kinyitotta az erkélyajtót, majd elbújt a szobában Tomika rejtekhelyére, és lélegzetvisszafojtva várt. Mikor meglátta férje sziluettjét a szomszéd szobában, minden porcikája reszketett. Férje üvöltéséből tudta, hogy éktelen düh tombol benne amiért eltűnt a szobából.

-Azt hiszed elbújhatsz előlem!! Nem azért vártam eddig, hogy meghiúsítsd a tervem!! Csak magadnak csináltál rosszat! Gyere elő míg szépen mondom!! Mikor észrevette a félig nyitott erkélyajtót, rögtön kirohant hátha ott kuporodik felesége, de senkit nem látott.

-Nem vágsz át újból te Ribanc! Megtalállak, ha addig élek is!

Azzal módszeresen elkezdett minden zugot átkutatni. Juli érezte, hogy nemsokára eljut rejtekéhez és mindennek vége. Mikor férje felemelte a rejtekhely tetejét és meglátta Julit, kéjes vigyor jelent meg az arcán.

- Ideje befejezni kisded játékaidat! Most már tényleg nem menekülsz!

-Talán nem gyenge nőkkel kellene kikezdeni!- szólalt meg váratlanul egy határozott férfihanga férj háta mögött. Sándor döbbenettel az arcán fordult meg, s kereste a félhomályban a hang tulajdonosát, aki meg merte zavarni őrült játékát. Tekintete annak a férfinak a tekintetével találkozott, akit az egész idáig fajult dologért kárhoztatott. Megőrizve hidegvérét, fennhéjázva mondta:

- No lám! Egy váratlan vendég, aki megdelejezi az asszonyokat a szép szemével! Egy megmentő! Eggyel több vagy kevesebb hulla már nem számít!    

Juli mikor meghallotta Mirkó hangját, nem akart hinni a fülének. Villámgyorsan cikáztak gondolatai, hogy kerülhetett ide, s rögtön a félelmet a féltés váltotta fel. Annak az embernek a féltése akinek annyi minden szép és jót köszönhetett. Ő nem lehet áldozata a férjével kettejük között zajló háborúban. Mielőtt a két férfi egymásnak esett volna, Juli előlépett rejtekéből. Sándor felmérte a helyzetet, majd egy hirtelen mozdulattal Juli mögé termett, kést szegezve a nyakának.

-Na te nagyfiú! Ha megmozdulsz elvágom a szerelmed nyakát! Mirkó tehetetlenül nézte végig ahogy a férj végighurcolja Julit a szobákon át, lefele a lépcsőn, mint tigris a zsákmányát.   A bejárati ajtóhoz érve a férj számára érthetetlen módon váratlanul egyik pillanatról a másikra a földön találta magát, s Juli kiszakítva magát karmaiból átszaladt az előszoba másik oldalára.

-Na te hős! Most mutasd meg mit tudsz amikor nem bújsz az asszony szoknyája mögé!-így Ferkó, aki villámgyors karate mozdulataival tette ártalmatlanná Juli férjét.

-Fiúk! - rdította el magát a férj.

-Hiába hívod a pribékjeidet, már egy ideje öntudatlanul hevernek kint az udvarban. Légy végre férfi és állj ki magadért.

-Hagyd Ferkó! Eddig is sokat segítettél. Ez már a mi kettőnk dolga.-szólalt meg Mirkó, miután ő is lerohant. az előszobába

- Na, gyere! Mire vársz?- mondta a férj, miközben támadó mozdulatot vett fel. Aztán a két férfi összecsapott! A férj az összes vélt sérelmét beleadta ökölcsapásaiba, amire Mirkó a szerelmét megvédő ökölcsapásaival válaszolt. Juli reszketett Mirkóért, de Ferkó leintette, hogy ne avatkozzon bele a férfiak harcába. Sándor a bűntársai biztonságot adó jelenléte nélkül egyre inkább veszélyesebbnek érezte a helyzetet, s miután az összecsapásban is alulmaradt, lassan elindult hátrafele az utca irányába. Hirtelen egy éles rendőrsziréna hangja hasított az éjszaka csendjébe és akasztotta meg a férfiak zilálását.  A rendőrautó hihetetlen gyorsasággal kanyarodott a ház elé, s a rendőrök körbekerítették a házat. Mikor a férj felfogta, hogy vesztésre áll, menekülésre fogta a dolgot.

-Engem ugyan nem kaptok el! - kiáltotta. 

-Állj, vagy lövök!- hangzott a felszólítás.

Sándor mit sem törődve a figyelmeztetéssel, a kerítésen átvetve magát elkezdett rohanni. Aztán egy pisztolylövés dörrent. Sándor megállt, s csodálkozásra tágult szemében még ott maradt az értetlenség, mikor összeesett. Az orvos már csak a halál beálltát állapította meg. Juli az őt ért sokkoló hatások miatt idegösszeomlást kapott, s a mentők a kórházba szállították.Két hét múlva a hivatalos ügyek elintézése után hazafele tartott velük az autó. A házban történtekről nem esett szó ez idáig. Miután megálltak az út felénél egy kis pihenőre, Juli Mirkóhoz fordult.

-Nem hagy békén a gondolat, hogy mi lett volna, ha nem kerülsz oda idejében Ferkóval együtt. De még mindig nem jöttem rá, hogy kerültetek oda. Most már elég erős vagyok, igazán elmondhatnád!

-Biztos vagy benne? Tudod az orvos azt javasolta, hogy amennyire lehet kerüljük a témát.

-Addig nem tudom lezárni az egészet, amíg nem tudom a teljes igazságot. Volt Juli válasza.

-Rendben! Elmondom a lényeget. Tudod, mikor a vonat elindult veled, nagyon nyugtalan lettem. Valami megmagyarázhatatlan érzés arra bíztatott, hogy menjek utánad. Miután hazamentem megbeszéltem a szüleimmel, hogy Tomikát rábízom a nővéremre én pedig utánad megyek. Mivel biztos támpont csak Ferkóék autóműhelye volt, odamentem először. Elmondták, hogy előző nap jártál náluk, és ők is nyugtalankodtak miattad, főleg a bandatagok miatt tartottak a bosszútól. Akkor még gondolni sem mertünk arra, hogy a férjed él. Ferkó mindenáron velem akart jönni, hogy ne veszítsünk időt, mivel ő tudta a címeteket, így hamar odataláltunk. A többit már tudod…

-Köszönöm Mirkó amit értem tettél! Ha nem hallgatsz a megérzésedre, már nem siethetnék a fiamhoz.

-Nyugodj meg, nincs már semmi baj! Igyekszünk elfelejteni az egészet.                                     

Ahogy közeledtek Mirkóékhoz Julira egyre inkább rátalált a nyugalom. Kezdte észrevenni a táj szépségét, átadta magát az autó magnójából kiszűrődő kellemes, lágy dallamoknak, s észre sem vette mikor önkéntelenül dúdolni kezdett. Mirkó a szeme sarkából figyelte és boldogság áradt szét minden porcikájában, hogy Julit kiegyensúlyozottnak láthatta annyi szörnyűség után amit átélt. Az öröm tetőzött amikor hazaértek és üdvözölhették a szülőket. Mivel később érkeztek a vártnál, megbeszélték, hogy másnap indulnak Torockóra Tomikáért. Mirkó szülei azt sem tudták mivel kényeztessék Julit, aki alig várta már, hogy odaadhassa ajándékait az önzetlen két kis öregnek. Nagyon megörültek az ajándékoknak, Mirkó anyukája különösen a robotgépre csodálkozott rá, mivel ilyet azelőtt ő még soha nem látott. Na de Papóka sem panaszkodhatott amikor olyan faragott pipát kapott aminek csodájára járt az egész falu, a különleges dohányról már nem is beszélve.

Másnap aztán időben útra keltek, s Juli már alig várta, hogy megölelhesse kisfiát. Tomika mikor meglátta az autót rögtön elkezdett szaladni, hát hogyne szaladt volna mikor ilyen sok ideig soha nem volt távol anyukájától. A boldog üdvözlés után Juli itt is odaadta gondosan megválogatott ajándékait, s Tomika boldogan szaladt a szomszédba újdonsült barátainak megmutatni a világ legszebb labdáját.

- Júlia néni nem jön át? Neki is hoztam ám valamit! -kérdezte Juli.

- Ő is Magyarországra utazott családi ügyben, már meg kellet volna jönnie. Válaszolt Mária.

- Mirkó szeretnék kicsit egyedül kimenni a kedvenc helyedre! Tudod ahol látni kétszer is a napfelkeltét. Megengeded?

- Hát persze! Addig megnézem Júlia nénit hazajött-e már?

Mikor Juli kigyönyörködte magát Székelykő méltóságteljes alakjában, hanyatt feküdt a fűben, s  szemét lecsukva, nagyokat szippantott a friss szénaillattól áradó levegőből, és az idő ködfátyolán át elkezdett emlékezni… Mikor a történetben az anyukájától elszakított kislányhoz ért, egyszer csak belehasított a gondolat ami a napnál is világosabb lett, hogy Ő az a kislány! Hirtelen minden egyszerű és természetes lett számára. Többé már nem tűnt hihetetlennek, hogy az Ő és Júlia néni története igen is összekapcsolódik, és a múlt a jelennel általuk kezet fog. Juli látta magát kislányként ahogy esténként az anyukája után sírt, s az őt körülvevő kegyetlen felnőtteket, akik nap, mint nap gondoskodtak róla, hogy még az emlékét is kiszakítsák gyermeki szívéből. És az a régen látott, tudatalattijába eltemetett oly kedves arc itt él alig egy karnyújtásnyira! Juli heves vágyat érzett, hogy átölelje édesanyját, mert hogy az Ő anyukája az a csendes, szomorú szemű asszony, akihez mindig is érezte, hogy láthatatlan kötelék fűzi. Juli szemét elöntötték a felszabadulás érzését adó könnyek…Mirkónak nem kellett Júlia nénihez átmenni, mert ahogy hazaérkezett jött ő magától is. Mit jött, repült! Mirkó még soha nem látta ilyennek.

-Mi történt?-kérdezte Mirkó miután bementek a házba.

-Csoda!!! - válaszolta boldogságtól sugárzó arccal Júlia néni.

- Hol van Juli?-kutatott körbe szemével a tornácon.

-Úgy van minden ahogy sejtettük? -kérdezte titokzatos hangsúllyal Mária. Mirkó értetlenül nézett a két asszonyra.

- Igen! Minden beigazolódott! -válaszolta Júlia.

- Most már mondjátok meg miről van szó! Türelmetlenkedett Mirkó és abban a pillanatban feltűnt Juli alakja az ajtóban.Mikor Júlia néni és Juli pillantása találkozott már nem volt többé szükség szavakra. Anya és lánya ölelése egy alakká fonta őket össze. Mirkó villámcsapásszerűen felfogta a felfoghatatlant, hogy pont abba az asszonyba szeretett bele aki ősidők óta idetartozik.                                                                                   Székelykő a bölcsek nyugalmával nyújtózott el a megszokott táj gyűrűjében azt sugallva, nem hiába mondják: Torockón kétszer kel fel a nap, bíz a csodák es kétszer vannak!